A legfrissebb híreink

Fókuszban a pénzügyi tudatosság

 Ezen a címen valósult meg 2023.03.08-án a Telekiben a Pénz7 projekthét keretében a Diákönkormányzat és a Közgazdasági munkacsoport közös rendezvénye. A Pénz7 kezdeményezés 2015-ben indult útjára a Magyar Bankszövetség és a Pénziránytű Alapítvány együttműködésével, az Emberi Erőforrások Minisztériumának égisze alatt. Fő célkitűzése a pénzügyi kultúra fejlesztése az általános iskolások és középiskolások körében. A Telekiben fontosnak tartjuk, hogy ne csak a közgazdasági/gazdálkodási ágazaton tanuló diákjaink szerezzenek pénzügyi ismereteket, hanem a más ágazaton tanuló technikumi tanulók és a gimnazisták is. Az idei tanévben a pénzügyi tudatosságot helyeztük a rendezvény középpontjába. Az összegyűlt érdeklődő tanulók először két szakavatott banki dolgozó, Sallai-Ozsváth Kaludia és Nagyné Berta Brigitta előadását hallgathatta meg, majd interaktív beszélgetés során sok érdekes kérdés elhangzott a diákság részéről, amire az OTP Bank mezőtúri fiókjának munkatársai részletes és kielégítő választ adtak. Ezúton is köszönjük nekik a közreműködést. Ezt követően egy 20 kérdésből álló Kahoot! vetélkedőn adhattak számot a bátor jelentkezők a tudásukról. A játék végén eredményt hirdettünk: 1. helyezést ért el Major Levente 11.A osztályos tanuló, így ő érdemelte ki a „Pénz7 Királya” címet, 2. helyezést ért el Szűcs Petra 12.C osztályos tanuló, aki a „Pénz7 Királynője” cím büszke tulajdonosa lett, és a képzeletbeli dobogó harmadik fokára Szeleczki Veronika 12.D osztályos tanuló állhatott fel.

 

Balázsné Szabó Marianna

Fotó: Major Levente